Pár-kapcsolat...

"Kissé tartok a házasságtól, annyi válás van manapság. Persze ez nem törvényszerű, azért igyekszem beletenni a kapcsolatba apait-anyait, de látok környezetemben sok rossz mintát. Megfontolt vagyok. Sajnálom azokat, akik csak úgy beleugranak egy kapcsolatba, hogy majd lesz valahogy, csak ne legyen egyedül addig sem, aztán meg csodálkozik, hogy nem működik, vagy épp féltékeny a másikra. A panaszkodókat meg nem értem, hogy ketyeg az 'órája' és amúgy sincs sok választása, ráadásul mások is ebben a cipőben járnak, szóval majd eléldegélnek egymás mellett, majd a gyerek lehet jobbá teszi a mindennapokat. Tisztelem, becsülöm a kivételeket, sőt példaként tekintek rájuk, ahol figyelnek egymásra, elvárásaik nincsenek, megértik egymást. De mégis miért vannak rossz párkapcsolatok?"

Persze senki sem úgy vág bele egy kapcsolatba, hogy az amúgy is rossz lesz. Legalábbis nem józan ésszel, vagy tudatosan. Magamról tudom, hogy tudok féltékeny lenni, persze csak azért, mert ahelyett, hogy higgadtan megbeszélnénk a felmerülő problémát, inkább hagyom eluralkodni az érzéseimet. És még meg is tudom magyarázni, hiszen téves dolgokat gondolok bele egy-egy szituációba. De ennek már vége, napról-napra egyre jobban tudom kezelni, figyelek érzéseimre és csak is a tényekre szorítkozom.

Ami legfőbb probléma szokott lenni, a túlzott függőség, a társfüggőség, mert csak így érzem magam biztonságban, kerek egésznek. Pedig ennek is megissza mindenki a levét, ha csak nem figyel oda magára. Én például önfejlesztésbe kezdtem és közben kiderült, hogy valami egészen színes tükrön keresztül néztem a világot, és természetesen azt, akit páromnak hittem.

Gyereknevelés

"Mai napig mindig meg tudok döbbenni, hogyha látok egy családnak látszó csoportot, ahol apuka elvan magával, anyuka tiszta ideg, mert a két gyerek - olyan 5 éves és 8 éves formák - igyekszik a szülők agyára menni. Aztán jön a gyerekek szidása, a tiltások, fenyegetések, és a legdurvább az ordibálás, hogy végre hagyják abba a rosszalkodást és üljenek le. Rajtam kívül mások is csak néznek, mint a moziban, van aki rosszallóan ingatja a fejét, de senki nem szól bele. Elvégre ez az ő dolguk, senkinek semmi köze hozzá."

Valójában a meglepő az, hogyha már egy család, akkor miért nem örülnek a gyerekeiknek? Ezek a jelenetek biztos nem először fordulnak elő, és azt mutatja, mintha teher lenne a szülők számára a két 'vásott kölök'.

De a gyerekek nem maguktól lesznek 'vásottak'. Az igaz, hogy próbálgatják a határaikat, kinél mit lehet elérni, hogy tudják megvalósítani álmaikat. Mert ők még bátran mennek előre, mindenféle félelem nélkül, mert hajtja őket, hogy megvalósítsák, amit elképzeltek. Ezt majd mire felnőnek szépen kinevelik belőlük. Bár a sok-sok 'nem szabad', tiltás hatására hamar butának és értéktelennek érezhetik magukat és még gyerekkoruk tele lesz csalódással, mert folyton meg akarnak felelni mindenkinek.

Nem szabad elfelejteni, hogy a gyerek nem egy apró felnőtt, és nem höje, CSAK gyerek! És ennek megfelelően kellene hozzá is állni főleg akkor, ha már valaki családot akart. Mert könnyű ugyan tiltani, jól megdorgálni a gyereket, vagy ha már 'fáraszt', akkor TV elé ültetni, de akkor meg ne vállaljon gyermeket!

Nos, nem arról van szó, hogy ne nézzen TV-t a gyermek, meg hogy nem kell megdorgálni, csak arról, hogy folyton-folyvást nem kell. Ez így nem nevelés.