Még kell pár perc...

"Olykor nehéz beosztani az időt, minden összecsap a fejem felett, mert annyi munka és egyéb elintéznivaló jön össze. És persze minden fontos, a főnöknek a jelentése és táblázata, az ügyfélnek válaszolni a kérdéseire, aztán intézni a családi ügyeket, gyerekek, bank, autószerelő, stb. Ha egy nap 36 órából állna, az sem lenne elég. Van, hogy nem is tudok találkozni a barátokkal, rokonokkal, mert a házi munka mellett örülünk, hogy végre egy kicsit tudunk pihenni a párommal is. Mások, hogy boldogulnak az idővel?"

Mások nevében nem tudok nyilatkozni, a sajátomban azt tudom, hogy nem mindig sikerül nekem sem az idő jó beosztása. Erre szokták mondani, hogy ember tervez, Isten végez. De ez persze nagyon is egyszerű lenne. Könnyű is lenne mutogatni másokra, meg az Égre, hogy hát nem rajtunk múlott az egész. Az időnkkel magunknak számolunk el.

Környezetemben azért látom, hogy másnak sem olyan egyszerű jól beosztani az idejét. De bárki körülnéz, láthatja, hogy szinte mindenki rohan, ideges. Olyan, mintha lemaradnának valamiről, ezért meg sem állnak még egy percre sem. Gondolj csak bele, mikor megkérdeznek téged is: hogy vagy? És a választ meg sem várva, már rohan is tovább az illető, vagy belekezd a saját mondókájába. És mi a helyzet mikor te kérdezed ugyanezt?

A válasz is rövid lesz sok esetben, mert sietsz tovább, vagy mert amúgy sincs sok mondanivalód, meg eleve felületes lesz, mert ugye sok a dolgod?!

Ráadásul egy újsághír szerint egyre inkább nő a fagyasztott félkész-, és késztermékek, instant dolgok vásárlása. Úgy tűnik magunkra van a legkevesebb időnk. Ha magunkra nincs, akkor másra, más dologra hogy is lenne?

Te is szoktál hibázni?

"Nem először fordult már elő, hogy a főnököm megmondta mit kell csinálni, folyton kijavít, ha meg valami nem úgy történik, akkor rögtön keresi a hibást, mondván biztos nem úgy csináltuk, ahogy ő azt elmondta, vagy nem figyeltünk eléggé. Nem könnyű úgy dolgozni, hogy más módszerei, ritmusa szerint kell végezni a feladatokat. Pedig mindig tartunk értekezletet, el lehet mondani, ki, mit gondol, hogy kellene megcsinálni az új projektet, de a főnökkel egyszerűen nem lehet vitatkozni. Elvégre ő a főnök, csak jobban tudja, mit, hogyan kell csinálni, ő sosem hibázik, csak mi. Milyen jó lenne, ha egyszer nem találna egyetlen apró hibát sem!"

Ehhez hasonló helyzetek gyakorta előfordulnak a munkahelyeken. Elvégre ott még nagyban az alá-felé rendeltség hagyományai vannak. Van, hogy nem baj egy ilyen helyzet, de sok esetben a munka hatékonyságát rontja.

Nemcsak a vezető tol ki magával, elvégre rengeteg idejét fogja elrabolni a kézzel irányítás, a tekintély fenntartása, de ezen túl még a dolgozók helyett is kell majd gondolkodni, elvégre a kevésbé motivált dolgozók el fogják várni az esetek 90%-ban, hogy majd helyettük úgyis megmondja a helyes lépést valaki, nekik csak végre kell hajtani és kész is. De a dolgozók is csak butulni fognak mellette és stagnál a teljesítmény.

A bejegyzés végén van egy videó, amiben megfogott egy gondolat, hogy megy a harc, hogy kinek legyen igaza, és ki tudja jobban, mit is kellene tenni adott esetekben, mert az a legjobb megoldás és nincs is más, különben csak hibázni fog mindenki.

De kinek is van igaza?

Te is kreatív vagy?!

"Egy olyan cégnél dolgozom, ahol havonta egy napra leülünk és ötletelni kell, hogyan javíthatók a cég statisztikái, üzleti eredményei. Ilyenkor van, hogy gyomorgörccsel megyek be, mert félek, hogy nem lesz jó ötletem, ráadásul nem is megy mindig felszólításra, hogy márpedig most pár óra alatt kitalálok valami nagyon jót. Pedig megnyugtatnak a vezetők is, hogy semmi gond, ha nem jut eszembe semmi, ráadásul többen leszünk és akkor majd csak beugrik a hallottak alapján nekem is valami. Sőt bármit lehet mondani, mert nincs jó vagy rossz, elvégre az ötletek után jön majd az, hogy mit is tudunk és akarunk megvalósítani, kipróbálni. Ennek ellenére, kicsit frusztrál, hogy vannak, akik csak úgy ontják magukból az ötleteket. Lehet beléjük több kreativitás szorult?"

Hogy, kibe szorult több kreativitás, azt nehéz eldönteni, mert ez egy összehasonlítás eredménye lesz. Ha magunkhoz mérjük a dolgokat, akkor biztos fogunk találni olyanokat, akik kreatívabbnak tűnnek, és olyanokat is, akik kevésbé kreatívak, mint mi.

Az első esetben, kicsit kényelmetlenül érezhetjük magunkat, akár még frusztrálhat is a dolog. Pedig ennek is van előnye, ha igyekszünk tanulni az esetből, az illetőtől, vagy ha nagyon kényelmesek vagyunk, akkor vele oldatunk meg számtalan kreativitást igénylő feladatot. Mégis sok esetben inkább tartunk ez ilyen személyektől, mert úgy véljük talán még okosabbak is. Ez pedig hibás következtetés, elvégre egyvalamiben jobbak, mint mi.

A másik esetben viszont okosabbnak hisszük magunkat, jobbnak, mint azok, akik hozzánk képest kevésbé kreatívak. Pedig ez is csak egy viszonyítási alap, ez még nem igazolja, hogy valóban folyamatos és magas színvonalat képviselünk a gondolkodás e területén. Jó esetben fejlődünk és még jobb feladatokat is bíznak ránk, rossz esetben nem fejlődünk sehova, csak élvezzük, hogy másokba még annyi képzelőerős sem szorult mint belénk. De...

Kik is a legkreatívabbak a világon?

A figyelem középpontjában

"Hogy lehet elérni, hogy jobban figyeljenek rám az emberek? Az, hogy a munkahelyen, vagy boltban, postán nem figyel rám egy-két személy, nem zavar. Az annál inkább, hogy otthon olyan, mintha a levegőnek beszélnék, mert a feleségem sem figyel oda rám. Sőt az is előfordult, hogy baráti társaságban csak mondtam a magamét, de úgy tűnt nem érdekel senkit. Természetesen nem csak úgy a nagyvilágba beszélek ilyenkor, hanem a feltett kérdésekre igyekszem válaszolni, sőt még én is érdeklődöm a másik felől, mi van vele, hogy van, mik a tervei, stb. Alig kezdek bele a mondandómba, máris félbeszakítanak, mesélnek egy történetet, magukról beszélnek, amit én érdeklődéssel hallgatok. De akkor minek kérdez, ha nem is kíváncsi rám?"

A dolog érdekessége, hogy ezt egy ismerősöm mesélte, rögtön azután, hogy megkérdezte, hogy vagyok, mi újság velem, rég nem találkoztunk meséljek valamit. Épp hogy levegőt vettem és elkezdtem bevezetni mondandómat azzal, hogy 'Köszönöm jól vagyok és képzeld el, milyen érdekes, amivel épp....', eddig jutottam, mikor félbeszakított és elpanaszolta mi is nyomja a lelkét.

Nem először fordult már elő ez velem. Természetesen nem az, hogy félbeszakítanak a mondandómban - mert általában jó a beszélőkém és annyira bele tudok lendülni, hogy szóhoz sem jutnak mellettem :) - hanem az, hogy elmondják mi is van velük igazából, mi is nyomja lelküket.

Ennek örülök is, mert ezt úgy tekintem, hogy bíznak bennem, hogy én vagyok az, aki valóban meghallgatja őket, és azért előfordul, hogy még sikerül rávezetni az általa legjobbnak tartott megoldásra. És ehhez nem kell más, mint egy kis figyelmes, érdeklődő beszélgetés, és jó kérdések. :-)

Hogy megosztom ezt a történetet, az nem jelenti, hogy elárulnám, vagy pellengérre állítanám gyengesége miatt. Ez inkább jó példa, egy elgondolkodtató eset, amivel mindenki találkozott már, úgy vélem. És a legjobb, amit tehetünk, hogy odafigyelünk erre.

Mi hiányzott az ismerősből?