Füllentés vagy Hazugság?!

"Miért nem érti meg szegény, hogy miatta nem mondtam el. Az ő érdekében történt, nem hazudtam, csak füllentettem, vagy inkább el sem mondtam az igazat, hogy ne érezze magát rosszul. De ez a szemét eladó, hogy átvert, nem mondta, hogy a laptop nem fogja bírni a terhelést...."

A fentiek, egy beszélgetés nagyon tömör kivonatát adják vissza. Mert a közel húsz perces monológból ez volt a lényeg. Egy fiatal anyuka mesélt megpróbáltatásairól és arról, hogy a férje miért is neheztel rá, mert ez számára érthetetlen.

Vajon miért?

Fel sem tűnt neki, hogy amit megtettek vele, azt tette ő is mással. Fel sem tűnt, hogy milyen rosszul esett neki a fél információ és a hamis állítás adott dolog kapcsán, de ha már ő tette ugyanezt, akkor az rendben is van.

Mi is a füllentés és a hazugság?

Ez lehet vicces is, amikor csak szórakozásból állítunk mást, de tudjuk, hogy az igazság felfedése nem bánt senkit, sőt mindenki jókedvre derül és nevet magán.

Másrészt meg sokszor ennek tudjuk be a kegyes hazugságot. Ezzel nem értek egyet 100%-ban. Mert mitől kegyes egy hazugság? Kinek a számára kegyes a hazugság?

Ha bármit állítunk a valóságtól eltérően, és azt meggyőződve tesszük, csak azért, hogy elkerüljünk, megússzunk valamit, akkor az hazugság, bárhogy is próbáljuk azt igazolni később!

A kegyes hazugság is csak a hazug félnek kegyes, mert nagy kegyesen menti magát. A másik érintett felet nem tiszteli, nem tekinti egyenrangúnak a hazug, sőt gyengének tekinti, aki nem bír megbirkózni a valósággal. Pedig csak magát akarja óvni a valóságtól a hazug fél. Mert rossz lenne szembesülni a hibájával, a valós énjével, hogy nem jobb, nem különb. Magából kiindulva veszíti el a másik iránti bizalmát, gondolva, hogy nem fog megbirkózni a tényekkel. Inkább kerüli a konfliktust, hiszen ez a legkönnyebb út.

Tévedés!

Miért lenne könnyebb sokszor játszva tovább, akár a jó üzlettársat, a remek barátot, a hű társat? Hiszen ezzel csak elmélyül a másik "utálata". Azaz pontosabban az önutálat, hiszen a másik folyton emlékeztetni fogja jelenlétével is, hogy hazudott, hogy hibás. Persze, ha sokszor hazudik valaki, akkor hamar túllendül ezen, könnyen megrázza a vállát és halad tovább, mintha misem történt volna, elvégre megvan a bűnbak, és az nem más, mint a másik fél. Ő az oka mindennek, tehát még jó is, hogy ezt történt vele.

A hazugsággal saját terheinktől válunk meg olyan kifinomultan, hogy a másik azt észre sem veszi. Inkább hazudunk, hogy ne kelljen a kapcsolataink terhelhetőségét "tesztelni", vagy épp azok végével szembenézni. Ezzel viszont csak odázzuk a dolgokat, és sokkal mélyebb sebeket ejtünk a másikon is, sőt ezt követően minden nyűgünkért a másikat tesszük felelőssé, pedig ő úgy viselkedik, ahogy mi vele.

Eredmény: felszínes, sekélyes ember, aki folyton igazolja, hogy ő igenis helyesen cselekszik és másokkal van a baj.

A hazugság súlyosabb esete, mikor hülyének is próbálja nézni a másikat a hazug fél. Az hogy hazudik valaki egy dolog, sokszor fel sem tűnik, ráadásul, ha nincs okunk nem hinni a másiknak, akkor fel sem merül. De ha valami felettébb gyanús, zavaros és még rá is kérdezünk, és ennek ellenére is folyik tovább a hazugság, az döbbenetes és pofátlanság.

Bár a hazug fél, hogy mentse a bőrét automatikusan hazudik tovább elvégre épp "sztoriban" van és gondolván, ezt is beveszi a másik fél. De ezzel csak még jobban felhívja a figyelmet a hazugságra, mert ekkor már annyira fog koncentrálni, hogy meggyőző legyen, hogy a hangja, szeme, keze, testtartása és legfőképp a szavai árulkodnak.

Megvallom a mai napig rossz módszert használtam ilyen beszélgetések, viták során, inkább ráhagyom a másikra. Kisebbik felem örül, hogy felfedeztem, nagyobbik felem meg szomorú és szenved, hogy visszaéltek az őszinte bizalmammal.

Heves szóváltásba, veszekedésbe, a másik porig alázásába sosem mentem bele, mert akkor semmiben sem különböznék a hazug féltől. Lássuk be, a hazugsághoz is két fél kell és ha nem először ver át ugyanaz a személy, akkor az már nem csak az ő hibája.

Ráadásul megváltoztatni mást nem lehet, pláne, ha nagyon jól megszokta azt a közegét, hiszen kész sablonjai, válaszai vannak mindenre, és nem is kell megmutatnia magát 100%-ban, viselhet álarcot és mindig megjátszhatja magát az adott helyzetnek megfelelően.

A legjobb módszer, hogy csak a valós tényekre támaszkodjunk, , hogy mik történtek, mit is tettünk, hogy hatott ez ránk, mit gondolunk. Természetesen, ha a másik félnek ez kényelmetlen, nem is akar beszélni, kerüli a dolgot, akkor nagy valószínűséggel eddig sem érdekelte semmi ezzel kapcsolatban, csak színészkedett.

És mégis rosszul esik az ilyen embereknek is, mikor találkozik egy ügyesebb hazuggal, aki rászedi, átveri, kikéri magának és még jelzőkkel is illetheti. Pedig tükörbe is nézhetne olykor-olykor. De gyorsan tanul és ügyesebben fog hazudni ő is, sőt megmagyarázza, hogy az átverés nem is volt az, hiszen végig tudott róla ő is, csak épp játszani volt kedve.

Ezzel viszont hazudik, de már magának.

A hazugság emberi részünk, sokszor tesszük a mindennapokban. Van, aki belenéz a tükörbe és igyekszik elhitetni magával, milyen friss és üde és imádja a munkáját. Van, aki csak rábólint párja kérdésére, hogy szép-e az új ruhában, jól áll-e az új frizura, de közben oda sem figyel egészen. Van, aki a gyereke érdekében hazudik, hogy az milyen okos, ahelyett, hogy rájönne miért nem megy a tanulás, vagy egyáltalán mi érdekli a gyerekét. Van, aki hazudik, mikor találkozik az ismerősével, hogy milyen boldog, milyen remekül érzi magát.

És a hazugságok kisebb részével nincs is baj, ha a másikra vonatkozóan nincs káros következménnyel, hatással. Bár sokszor inkább hallgat az ember, ha őszinteségével a másik megsértése, megalázása lenne az eredmény.

Viszont a hazugságok nagy része elkerülhető lenne, ha fel merné vállalni magát a hazug fél és nem játszana és nem keresne kifogásokat.