Távol egymástól ?!

"Egy dilemma előtt állok. Honnan tudhatom, hogy jól döntök? Amíg másokkal történik, addig fel sem tűnik az embernek. Sőt sokkal egyszerűbb is a dolog, mert kívülről és más szemszögből látjuk ugyanazt a helyzetet. De most az én esetemben is előjött. Minden olyan szép és nyugodt volt, de most veszekedés, érvek és ellenérvek kereszttüzében őrlődünk párommal, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Fontos most a munka is, mert lakáson hitel van, meg fontos a család is, mert gyermeket is szeretnénk. Mégis a család miatt, a jobb fizetés reményében utazni kénytelen a párom, és így távol lesz és ritkán látjuk egymást. Most mi lesz így?"

Mi a jó megoldás? Hogy lehet jól dönteni?

Az nem derült ki a teljes levélből sem, hogy milyen távolságról beszélünk. A legtöbb felmérés szerint, bár Magyarország nem olyan nagy, mégis kevésbé mobilisak az emberek és csak kevesen vállalnak be lakóhelyüktől távolabbi munkát. Egyrészt, mert köti az embereket a lakáshitel, másrészt pedig a barátok, családok és a kényelem, hogy egy új helyen szinte újra fel kell építeni az életet, lakás, barátok stb.

Külföldön talán kicsivel más a dolog, mert multikulturálisabb, nemzetközibb, ott jobban elfogadják ezt a helyzetet, megértőbbek, igaz ott meg kezelhetnek 'idegenként'. Viszont megélhetés szempontjából előnyösebb lehet, akár a családot is kivinni.

Végül is akár itthon, akár külföldön van a munka az az alaphelyzet, hogy párunktól távol vagyunk, ritkán találkozunk, és a kérdés, hogy mi lesz így a kapcsolattal, érdemes-e folytatni, kitartani?

Legyen a kapcsolat friss, vagy akár pár éves, lehetnek a párok már férj és feleség, lehet a pár gyermektelen, vagy akármennyi gyermekkel rendelkező, a tapasztalatom az, hogy a kapcsolatok 93%-ban megsínylik a távolságot. Ebből persze lehetne általánosítani, hogy minden kapcsolat esetén ez a törvényszerű.

De CSAK egy törvényszerűséget lehet ezen esetekben fellelni!

Mi az, amire oda kellene figyelni, hogy elkerüljük a nagyobb bajt?

Természetesen két eset szokott előfordulni. Ritkábban az, hogy a másik fél megértő és támogatását hangoztatja. Ez esetben is nagyon-nagyon kevesen vannak, akik ezt őszintén is gondolják. Ez egyértelműen kiderül a testbeszédből és az elhangzott szavakból.

"Bár nem örülök, meg nehéz lesz, de természetesen támogatlak. Valósítsd meg álmodat, ez egy nagy lehetőség! Értünk teszed, ezért támogatlak. Természetesen támogatlak, hiszen kell a pénz. Tudod, hogy szeretlek és ezért nem foghatlak vissza, nem tarthatlak pórázon, menj csak..."

Lényegében ki nem mondott félelmek, aggályok, ellenvetések is ott vannak a sorok közt. Inkább csak azért mondják sokan, mert azt gondolják, ezt várja a másik tőlük. Ezzel inkább csak magát győzködi, próbál magyarázatot találni, hogy jó lesz.

Burkoltan megjelenik az önzőség, hiszen mi lesz így vele, ha a másik elmegy. Ha őszintén gondolja valaki, akkor nem támasztja alá mondandóját ez esetben magyarázatokkal.

A másik esetben meg egyértelműen csak az ellenvetések kerülnek előtérbe, hogy miért ne menjen el, miért nem akarja elengedni. Ezt vagy finoman zsarolva adjuk elő, vagy nyíltan kereszttűzbe állítva a másikat, hogy ez nagyon is meggondolatlan lépés, ráadásul erről nem is volt szó kapcsolatukban. Olyan érzés ez, mintha elárult volna a párod. Ez esetben nem is tudsz örülni igazán az ő örömének.

"De mi lesz így velünk? Ha elmész vége! Ha maradsz, akkor ez és ez lesz megígérem! Nem mehetsz el pont most, mikor olyan jól alakult minden! Ezt miattad tettem..."

Ne feledjük, mindent csak is magunkért teszünk, mert meg akarunk valamit szerezni, vagy mert félünk, hogy elveszítjük, és csak feltételezzük, hogy ezt akarja a másik is - jó esetben így is van - és jót is teszünk vele mindkettőnknek. Az fent leírt beszélgetések, megnyilatkozások után már nem is marad más, csak a vádaskodás, meg a lelkiismeret furdalás és veszekedés.

A sok vitát el lehet kerülni és kielégítő megoldásra lehet jutni. A legfontosabb, hogy meg kell beszélni a dolgokat, a helyzetet. Nem csak úgy tessék-lássék módon. Nem úgy, hogy közöljük a tényeket ez van, mintha már el lenne döntve, vagy ami rosszabb odavetjük a másik elé, hogy döntsön ő. Ez a legnagyobb gyávaság!

Tisztázni érdemes

• Mi van most?
• Mik a tények?
• Mik a közös célok? Vannak-e egyáltalán?
• Mi a legfontosabb, és mi az ami csak fontos?
• Mivel is jár ez az egész?
• Miért is tenné meg?
• Mennyi időt adnak az egésznek?
• Megéri-e? Milyen árat vagy hajlandó megadni?
• Ki, mit szeretne?
• Kinek, milyen érzései, aggályai, félelmei vannak?
• Milyen lehetőségek vannak még?
• Mi történik, ha mégsem vállalja el, vagy nem sikerül?

Természetesen ehhez idő kell, le kell ülni egy délután, vagy akár egy nap és átbeszélni részletesen. Amennyiben nem sikerül mindent megnyugtatóan, mindkét fél számára elfogadhatóan tisztázni, akkor nem érdemes tovább húzni, egymást teljes mértékbe felőrölni, későbbiekben vádaskodni, inkább le kell zárni.

Ami viszont meglepő lesz, ha rászánjuk az időt, akkor egy nagyon is működő dolog kerekedik ki. Ettől még menet közben lesznek akadályok, de sokkal könnyebben tudjuk megoldani, mivel felkészülten ér bennünket.

Nincs általános szabály, hogy kinek való egy ilyen kapcsolat és kinek nem, hogy milyen típusú embereknek jó és melyiknek nem. Ez a beszélgetés alapján fog eldőlni, tud-e a mindkét fél eléggé figyelni a másikra, meg akarja-e érteni a másikat, el tudja-e képzelni a másik helyzetét és végül dönteni mindenki maga fog, hogy ezt egyáltalán felvállalja-e, megéri-e önmagának, kitart-e a másik mellett.

Fordíts időt a beszélgetésre! Megéri!